Élet-tanulmány a Kolossé levélről, 1. kötet

1800 Ft

Készleten

Leírás

Az Élet-tanulmány a Kolossé levélről két kötetből áll. Ez az első kötet (1-31. üzenet) a teljes levél élet-szempontú magyarázatát tartalmazza, a második (32-65. üzenet) pedig majd újból áttekinti és részletesebben is megvizsgálja a levélben rejlő kulcsfontosságú tényezőket és fogalmakat.

Amikor Pál a Kolossé levelet írta, számos „izmus” gyakorolt befolyást az ottani gyülekezetre: a judaizmus, az aszketizmus, a miszticizmus és a gnoszticizmus. Ezek az „izmusok” mind a zsidó, mind a pogány kultúra legmagasabb rendű produktumai közé tartoztak. Mivel pozitívnak számítottak, spontán módon Krisztus helyettesítőivé váltak. Pál célja ezért a Kolossé levélben annak nyomatékosítása, hogy a gyülekezetben semmi sem helyettesítheti Krisztust. A gyülekezeti életet egyedülállóan Krisztusnak kell alkotnia. Ez az oka annak, hogy ebben a rövid levélben számos emelkedett kifejezés szerepel Krisztus leírására, például Ő a láthatatlan Isten képe, minden teremtmény Elsőszülöttje, Elsőszülött a halottak közül, és minden árnyék valósága. A 3,10-11-ben Pál azt mondja, hogy az új emberben nincs hely görög vagy zsidó, körülmetélt vagy körülmetéletlen, barbár vagy szkíta, rabszolga vagy szabad ember számára. Az új emberben „minden és mindenekben Krisztus”.

További információk

Szerző

Terjedelem 274 oldal
Kötés

Ragasztott

Méretek 21,5 × 14,0 cm
Tömeg 365 g
Megjelenés 2024. november
ISBN 978-1-5360-4239-9